Belépés tagoknak
Gondolatok
"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy szeresse őt valaki igazán."
-Goethe

Támogató: Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.
Együtt az élhetőbb környezetért.

"Lásd meg, érintsd meg, éld át!"
IV. "KÉZZEL LÁTÓK" Kiállítás


Dátum: 2010-08-25 17:48:05 Szerző: Nagy Lehel


Sok szeretettel meghívjuk Önt és munkatársait, barátait, ismerőseit Gyüre László képzőművész, valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) közreműködésével létrejött különleges kiállításra és interaktív programra.



Sajtótájékoztató és megnyitó:
2010. szeptember 3.
13.00 óra: bemutató a sajtó képviselői részére

Helyszín:
Árkád Bevásárlóközpont -1 szint

A kiállítást megnyitja:
Verbai Lajos, X. kerületi polgármester, a program fővédnöke

Köszöntő beszédet mond:
Berendi Rita, az Árkád igazgató asszonya
Fodor Ágnes, VGYKE elnök
Gyüre László a plasztikus festmények készítője

A megnyitón látássérült és látó előadók adnak zenés műsort.

Fellépők:
Hermann Tibor, Krizbai Teca, Liszt Ferenc Általános Iskola, Reicher Dóra, Szente Vajk, és a Vakrepülés Színtársulat.

A sajtótájékoztatót és a megnyitót vezeti: Kaszás Géza

A kiállítás egy interaktív programmal is kiegészül, melynek során bárki megtapasztalhatja a látás hiányának élményét egy olyan mindennapi helyzetben, mint a bevásárlás. A teljesen sötét boltban vak és gyengénlátó vezetők várják a vállalkozó kedvű látogatókat a kiállítás ideje alatt.

Az ügy fontossága miatt megtisztelő részvételükre számítunk!

A kiállítás megtekinthető: 2010. szeptember 3-11-ig, 11-19 óra között.
További információkat a www.kezzellatok.vgyke.com oldalon olvashat.


Budapest, 2010. augusztus 24.


Fodor Ágnes
VGYKE Elnök